Amikor az észrevétlen félelem irányít.

Amikor a félelem irányít – észrevétlenül

Sokszor úgy hisszük, a döntéseinket mi hozzuk, hogy tudjuk, mit akarunk, kivel szeretnénk lenni, hová tart az életünk a célunkat szeretnénk elérni Aztán valami mégis megállít, valami kimondatlan, nehezen megfogható alkudozásba, lemondásba kerülünk és ezt meg is magyarázzuk magunknak helyesen cselekszünk. Mintha mindig egy láthatatlan falba ütközve lepattannánk és nem értjük, miért nem tudjuk igazán elérni, amit szeretnénk. Ez sokszor egy érezhető félelem – szorongás érzés, vagy rejtett módon annak elkerülése törekvésünk állhat mögötte.

Nem mindig hangos, néha csak egy halk belső mondat: "Mi van, ha újra csalódom?" "Ha nem vagyok elég jó?" "Mi lesz, ha elhagynak?" "Minek az?" Ezek a kérdések nem a jelenből jönnek – sokszor régi családi történetekből, kimondatlan fájdalmakból, sorsokból okozatként öröklődnek tovább. A félelem nem ellenség – sokszor csak emlékeztet valamire, hol kell megértenem valamit.

De amíg nem látunk rá, bizony irányít. Bizony de mi az, mindig ez a kérdés merül fel belül, hogyan változtassam meg? Mit tegyek? Ezen kérdések helyén valók mégis értelmetlenségbe merülnek el.

A kapcsolatokban ez úgy jelenik meg, hogy nem merünk igazán közel engedni másokat. Vagy épp túl közel kerülünk, megfelelünk, elveszítjük önmagunkat. Elutasítunk, hogy ne legyünk elutasítva. Visszahúzódunk, mielőtt bántanának. Mindez történhet szeretetből – de nem szabadon. Ebből alakulnak ki viselkedési mintázataink szokásaink, amibe legtöbbször belefáradunk inkább maradunk benne, mert az érzéseket elkerülve "jobban érzem magam" akár egy adott élethelyzetben. De ez nem igaz mert hosszútávon visszatekintve mégis mást szerettünk volna elérni.

A családállítás abban segít, hogy megértsük, honnan ered ez a félelem. Mi az, amit generációkon át cipeltünk? De nem értjük a hátterét, ki volt az a családban, aki megtapasztalta azt, amitől most mi félünk – és tudásunkról kívül vele érzünk együtt? Amikor felismerjük, hogy nem a saját történetünket játsszuk újra meg újra, hanem egy régi sors próbál rajtunk keresztül gyógyulni – akkor jöhet el a fordulat! Bizony veled kezdődik, de nélküled nem, mindig kintről várjuk a segítséget, ami bent rendeződik, ha megértéshez viszed és elfogadásba. Legtöbbször amikor beszélünk emberekkel rájönnek a félelem tartotta távol őket magától -a megoldástól.

És ott, ahol eddig a félelem zárt be, megnyílhat valami más: egy szabadabb döntés, egy tisztább kapcsolat, egy mélyebb önazonosság. Nem azért, mert már soha többé nem félünk – hanem mert már nem az adott félelem dönt helyettünk.

A valódi gyógyulás gyakran azzal kezdődik, hogy megengedjük magunknak látni azt, amit eddig eltakartunk. A családállítás ehhez nyújt egy szeretetteljes, együttérző megtartó teret – hogy ami eddig visszatartott, most végre előre lendíthessen. Ha neked is vannak ilyen érzéseid, tarts velünk ezen a felfedező úton! 

Már csak annyi a dolgod van jelentkezel és elindulsz!