Mire való a családállítás?

Mire való a Családállítás?

Sokan kérdezik: mire jó a családállítás? És valóban – ezt néhány mondatban összefoglalni nehéz. Ha érdekel, olvass tovább – megosztjuk veled a tapasztalatainkat, egy kis történet formájában.

A kapcsolatok: az élet maga.
Amikor ezt a mondatot olvasod, állj meg egy pillanatra, és engedd meg magadnak, hogy végig gondold, mit jelent ez számodra. Mindenhez és mindenkihez kapcsolódunk: emberekhez, élményekhez, emlékekhez, tárgyakhoz, állatokhoz, környezethez, birtokhoz, értékekhez. Ezekben a kapcsolatokban érzések születnek – öröm, bizalom, csalódás, vágyak, félelem, szeretet. Ezek az érzések határozzák meg, hogyan éljük az életünket.

Az emberi lélek érzelmi világa csodálatos, ugyanakkor végtelenül összetett. Amióta ember az ember, próbálja megérteni, mi is zajlik benne. A családállítás egy különleges módszer ebben – egyfajta lélektani térképet adhat, ami segíthet megérteni az elakadásainkat, megtalálni a gyökereiket, és lehetőséget ad arra, hogy oldódjanak.

Nem pszichodráma, nem pszichológiai vagy szociológiai terápia – hanem egy egyedi, mélyen emberi és szeretetteljes folyamat. Olyan eszköz, amely közelebb visz minket önmagunkhoz, a családunk történetéhez, és azokhoz a rejtett mozgatórugókhoz, amelyek sokszor irányítanak bennünket – anélkül, hogy tudnánk róla.

Ha megértéssel és szeretettel tudunk kapcsolódni ahhoz, amit a családunk hordoz, ha meg tudjuk látni az összefüggéseket, akkor valami elkezd bennünk változni.
Lehet, hogy ez az átalakulás azonnal történik meg. Lehet, hogy idő kell hozzá. De a folyamat belül kezdődik – és hatással lesz a testünkre, a lelkünkre, és minden kapcsolatunkra.

És egyszer csak... A dolgok helyükre kerülnek.

Egy történet, ami megérintett minket

Nemrég megkeresett bennünket egy fiatal hölgy, akinek visszatérő párkapcsolati nehézségei voltak. Minden kapcsolata hasonló mintázat mentén ért véget: bizalomvesztés, félelem, és végül menekülés – szó szerint kimenekült belőlük.

Aztán az élet hozott elé egy másfajta helyzetet. Találkozott egy férfival, aki kedves volt hozzá, figyelmes, és akivel el tudta volna képzelni vele a közös jövőt. De ahogy közeledtek, a régi félelmek is felébredtek benne a kérdések, mert tartott a megelőző helyzetekről kiindulva. A férfi megértéssel fordult felé, és azt mondta:
"Ha félsz, én nem bántalak. Ha időre van szükséged, ha kell még eltávolodva is, én megvárom. De szeretne vele maradni." Ez a bizalommal teli hozzáállás valamit megmozdított benne. Érezte, hogy most más a helyzet, mint korábban. Eljött hozzánk, és ő maga mondta ki:
"Ő valami más, többet érdemelne. Ő tényleg fontos nekem. 

És tudom, ha ezt most nem tudom megoldani… azt már szégyellném."

Fiatal kora ellenére nagy bátorsággal és érettséggel vállalta a felelősséget.
Fedett állítást kért – ami azt jelenti, hogy nem mondta el a csoportnak, mi a problémája. Csak mi tudtuk.

Az állítás során a képviselők pillanatok alatt megmutatták azt a feszültséget, amiről beszélt. Meglepődött, de mégis ismerős volt számára a látvány. Ahogyan haladtunk előre, lassan kibomlott a családtörténet egy rejtett rétege:
A dédapja egy gondatlanságból fakadó haláleset részese volt, amiért soha nem vállalta a felelősséget. Ez a feldolgozatlan teher generációkon keresztül adódott tovább – mígnem ő, a dédunoka, a saját párkapcsolataiban kezdte el "menekülésként" megélni.

A végén ott állt, megkönnyebbülve. A csoport érezte, hogy valami nagy teher szabadult fel. Egy mély, őszinte megértés, ami nemcsak őt, de az egész családi rendszerét mozdította meg.

Csak gondold el egy pillanatra, milyen érzés lehet úgy hazamenni, és más szemmel nézni arra a férfira, akit addig félelemmel vegyes feszültség kísért? Milyen lehet úgy kapcsolódni, hogy nem kell többé menekülni? Hogy nincs többé szégyen, bűntudat, vagy megmagyarázhatatlan szorongás?

A következő találkozásunkkor csak ennyit mondott, a szemében egy csendes, mély hála tükröződött: -Köszönöm.
Egy ölelés, egy összenézés – több nem is kellett. Éreztük: valami megváltozott benne. Mélyen. Igazán.

Nincs két egyforma sors vagy élethelyzet. De egy közös van bennünk, emberekben:
Érzünk. Kapcsolódunk. Vágyunk a megértésre, az elfogadásra, a szeretetre.

Ha te is úgy érzed, hogy valami benned mozdulni szeretne –
Várunk szeretettel:
Zoli és Timi